Kedves Tagtársaink!
 
 
Mint arról a NOE Levelek és a honlapunkon is olvashattatok már, szeptember 17-én tartjuk Egyesületünk II. Nagycsaládos Fesztiválját a Vasúttörténeti Parkban.
 
A programok szervezése folyamatban van, egy nagyszabású, minden korosztály számára szórakozást nyújtó rendezvényt szeretnénk létrehozni. Már maga a helyszín is sokat ígérő, a gyermekek számára izgalmas látnivalókat, játékokat rejtő.
 
A Parkban reggeltől késő délutánig több helyszínen színes programok várják a látogatókat, minden generáció találhat érdeklődési körének megfelelőt.
A két színpadot zenés, táncos, irodalmi és színházi produkciók töltik majd meg. A néptáncbemutatók között láthatjuk majd a Forrás Néptáncegyüttes fellépőit is, akik a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyben is részt vettek.

A Hungarikumok utcája a fesztivál újdonságának számít. A standokon megjelenő kiállítók felvonultatják mindazon kiemelkedő értékeket, melyek a magyarság eredetiségét, különlegességét hangsúlyozzák. Jelen lesznek többek között a kulturális örökség, az agrár- és élelmiszergazdaság jellegzetességeit felvonultató egyes hungarikumok.
 
Az Agrár-szakképző Iskolák és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum iskolái is képviseltetik magukat az ország és Budapest területéről, segítve a nagycsaládok tizenéves korosztályát a pályaválasztásban. Több hagyományos (pék, állattenyésztő, kertész, fa- és könnyűipar) szakmát képviselő tanintézmény mutatja be a versenyképes tudást adó szakképzési rendszert.
 
Ezen kívül a partner cégeink számára adunk bemutatkozási lehetőséget.
 
 

UTAZÁS

 
A fesztiválra indított különvonatokról a régiós titkárotoktól tudtok információt szerezni.

Az autóval érkezők számára a parkolás – a Park mellett található 2 parkolóban és a környező utcákban ingyenes.

Étkezés
tarisznyából (mindenki magának oldja meg). A Park főépületében lévő Büfében (italok, csokik) és ajándékbolt található, valamint az Utasellátó épületében lévő Büfében kapható egyszerűbb gyors étel is. Ezen kívül lesznek még mozgóbüfék is.
 

Tájékoztató az árakról

A rendezvényen való részvételért családonként 1 500,- Ft támogatást kérünk fizetni.  Kérjük, az összeget a jelentkezési lap beküldésével egyidejűleg a NOE 11705008-20109369 sz. bankszámlaszámára utaljátok.
 
A Parkba a belépőjegy az előzetesen nem jelentkező családoknak 3.000,- Ft.
 
A Park területén sok érdekes, interaktív programot találhattok:
Utazás dízelmozdonyon (1-4 fő) 2 000 Ft/mozdony
Utazás gőzmozdonyon (1-4 fő) 2 000 Ft/mozdony
Utazás kis dízelmozdonyon (1-4 fő) 1 200 Ft/mozdony
Kézihajtányozás (max. 8 fő) 700 Ft/hajtány
Fordítókorongozás díjmentes (minden egész órakor indul)
Vasútmodell-vezetés 300 Ft/fő
Utazás a Kerti Vasúton 600 Ft/fő
Utazás Csajka Sínautón (alkalmanként működik) 400 Ft/fő

FONTOS! A jelentkezési lapot az alábbi linken tudjátok elérni. Kérjük minél hamarabb, de legkésőbb 2016. szeptember 15-e 16 óráig töltsétek ki.

Családok részére:
https://docs.google.com/forms/d/1s67nneNI1-JniUOEXSwq27bBejc8Bj6Fv_E3-gaMHVw/viewform?edit_requested=true
 
Csoportok, egyesületek részére:
https://docs.google.com/forms/d/1B4WYaxuGrgW1AWayYclbL2ABzxE2KPI3De0_E05_Ptg/edit

A jelentkezőknek szeptember elején részletes tájékoztató levelet fogunk küldeni.
 
A park befogadó képessége véges, egyszerre max. 7 000 fő lehet a területen, ezért a jelentkezéseket érdemes időben elküldeni.

Gyertek, várunk Benneteket szeretettel, mutassuk meg együtt, hogy nagycsaládban élni jó!

 
Üdvözlettel:
 
NOE Titkárság